Hírek
2011. Október 16. 16:04, vasárnap |
Helyi
Forrás: dr. Kriston Vízi József
Bor, egészség, szerelem, költészet és egy ünnepelt - képgalériával
A Hotel Dombóvár Baráti Asztaltársaság, a kisváros informális közösségi klubja október 12-én tartotta havi soros összejövetelét. Előadás, áttekintés, költészet és egyhangú felkiáltás követett köszöntőt és felköszöntést.
A népes est résztvevőit és a nemrég születésnapos asztalfőt, Dr. Magda Tamást Bodó János Attila elnök-vezérigazgató köszöntötte. Az ünnepelt - aki egyúttal a Dombóvár Díszpolgára cím szerény viselője is - kedves élc kíséretében, de meghatódva vette át a közösség jelképes ajándékát.
Ezt követően Dr. Bereczki Mária főorvos asszony tartott hangulatos prezentációt Költészet, bor, szívbetegség címmel, melynek középpontjában mindvégig a jótékony gyógyítás állott. A jó fajta és minőségi magyar bor hatékonysága mellett tört lándzsát, amikor is biztatásként hozta fel a napjainkban virágzó hazai orvosi bor-szimpóziumok, valamint az ebből kinövő borterápiák hasznos eljárásait. Őt követte a másik orvos-társ, Dr. Nagy Miklós, aki pedig Bor, egészség, költészet címmel nyújtott szakmai és művelődéstörténeti áttekintést. „Remeg az asztal...” - idézte meg a jeles irodalombarátként ismert háziorvos. Ormossy Lajos alapító asztaltárs Hamvas Béla örökbecsű borköltészetéből és napjaink folklórjának pajzán tárházából idézett számos kedvcsináló példát - szívből, szívesen, színesen.
Megőrizzük Dombóvárnak! felkiáltással, egyhangúlag jelentették ki egyetértésüket a dombóvári közélet mértékadó jelesei önkéntes társulásának jelenlévő tagjai a szigeterdei Kossuth-szoborcsoport tervezett költöztetése ellen fellépőkkel.
Bank István hotel- és étteremfőnök és csapata ismét kitett magáért: a vadragu levest füstölt sajtos brokkoli mártásba helyezett roston sült pulyka szeletek követték, a különféle jó fajta borok és a kedélyes beszélgetés mellé pedig kiválóan illett a puding gyümölcsvelővel.
kvj
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 08:30, csütörtök | Helyi
Szakmai napot tartottak óvodapedagógusoknak a Szivárvány Óvodában
A támogatási program célja, hogy erősítse Tolna vármegye Zöld Óvodái közti kapcsolatot, segítse azok Zöld Óvodai szakmai tevékenységét, bővítse az érdeklődő pedagógusok természettudományos ismereteit.
2024. Május 15. 08:14, szerda | Helyi
95. születésnapján köszöntötték György-Fazekas Péternét
György-Fazekas Péternét 95. születésnapján Pintér Szilárd polgármester is felköszöntötte.
2024. Május 13. 15:11, hétfő | Helyi
Hat tűzesethez és hat műszaki mentéshez vonultak Tolna vármegye tűzoltói a hétvégén
Kocsolán egy konyhai páraelszívó, Hőgyészen egy állatorvosi rendelőben bedugott fejlámpa töltője, míg Dombóváron és Bonyhádon egy-egy személyautó gyulladt ki.
2024. Május 10. 16:18, péntek | Helyi
A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” program helyi szakköreinek munkáiból nyílt kiállítás
Május 8-án nyílt meg a kiállítás a Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményben a Nemzeti Művelődési Intézet által indított: A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” országos program helyi szakköreinek munkáiból.