Hírek
2012. Április 28. 16:00, szombat |
Helyi
Forrás: MTI, dr. Kriston Vízi József
Csak az első félévre elég a Helytörténeti Múzeum támogatása
Júniusig elég a Dombóvári Helytörténeti Múzeum idei önkormányzati támogatása - közölte az intézményt működtető Városszépítő és Városvédő Egyesület, amely adományokat kérő felhívással fordult a város lakóihoz.
Kocsis Zoltán, az egyesület elnöke a portálunkon is közzétett felhívásban azt írta: az önkormányzat idén először megvonta a kulturális örökségvédő munka támogatását, majd később kisebb összeget különített el rá.
Az egyesületi elnök az MTI-nek elmondta: tavaly 7,6 millió forint támogatást kapott a szervezet a múzeum fenntartására, idén azonban még a februárban megszavazott hárommillió forintot sem utalták át. Mint mondta, tudomása szerint az önkormányzat azt tervezi, hogy a több ezer darabos helytörténeti gyűjteményt a művelődési házba költözteti, amit nem tart elfogadhatónak. A múzeumnak otthont adó, 2001-ben átadott egykori főszolgabírói épület használatáról szóló 2004-es szerződés szerint a városnak fel kellene ajánlania megfelelő helyet a gyűjtemény számára - tette hozzá. Kocsis Zoltán megjegyezte, hogy az egyesület tagsága a legutóbbi közgyűlésen úgy döntött, hogy nem hagyják el az épületet, akár a polgári engedetlenség eszközével is élnek.
A dombóvári képviselő-testület csütörtöki ülésén eredetileg szerepelt a művelődési ház, a városi könyvtár és a helytörténeti múzeum összevonásának előkészítése, a város honlapján szerdán azonban az volt olvasható, hogy az előterjesztő, az oktatási és kulturális bizottság elnöke visszavonta javaslatát.
Nagy Roland, a dombóvári képviselő-testület többségi Fidesz-frakciójának vezetője az MTI-nek a visszavonást azzal magyarázta, hogy jogilag nehéz lebonyolítani az intézmények egyesítését. Hozzátette: a múzeum nagy eséllyel megmarad, elismerve, hogy a hárommillió forintos támogatás kevés. „Arra szeretnénk pénzt biztosítani, egyelőre még nem tudom, milyen forrásból, hogy az intézmény június után is fennmaradhasson” - mutatott rá a frakcióvezető.
Dr. Kriston Vízi József, a múzeum igazgatója elmondta: tavaly az intézmény 10,5 millió forintból működött, az önkormányzati támogatáson felüli részt az egyesület támogatói adták össze. A múzeumot tavaly 8500-an keresték fel.
Az intézmény, amelyet hivatalosan 2003-ban nyilvánítottak múzeumnak, állandó kiállításon a Kapos-mente néprajzát, a közeli Alsóheténynél előkerült, késő római kori kincseket, nyomdatörténeti relikviákat mutat be, emellett kezeli a szigeterdei lakótoronyban lévő Dombóvári Teguláriumot és a Kossuth-Batthyány-emlékkiállításokat.
Az MTI információt az infoDombóvár.hu megkeresésére dr. Kriston Vízi József a következőkkel egészítette ki:
Fenti tevékenységét jelenleg már csak egy fő szakképzett muzeológus és alkalmanként 10-15-20 városszépítő önkéntes munkájával végzi az intézmény. Az ilyetén működésével szinte egyedülálló megoldás mindezidáig sikerrel és jelentős szakmai figyelem közepette zajlott, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a magyar múzeumi szakma egyik elismert vidéki formája régtől „a dombóvári modell”. Ennek keretében az aktív felnőtt és időskorúak múzeum-pártoló tevékenységei között sokan egy korszerű országos és előremutató nemzetközi példát láttak eddig e formációban. A múzeumvezető azért sem hiszi komolyan e minimális forrás megvonását, mert a Magyar Szellemi Örökség Tárházába szánt és feldolgozás alatt lévő kistáji kincsek még további turisztikai vonzerő növeléséhez, így a helyi gyarapodáshoz egyaránt sokat tesznek hozzá. Ennek egyike pl. a vasúti múlt csaknem másfél évszázados dél-magyarországi relikviáinak tervezett komplex bemutatása és számos szakmát ismét megihlető megelevenítése vagy a Kárpát-medencében egyedülálló Kapos-menti hímzés és a női fejviselet (a „pille”) bevezetése, korszerű újraalkotása a köztudatban.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 08:30, csütörtök | Helyi
Szakmai napot tartottak óvodapedagógusoknak a Szivárvány Óvodában
A támogatási program célja, hogy erősítse Tolna vármegye Zöld Óvodái közti kapcsolatot, segítse azok Zöld Óvodai szakmai tevékenységét, bővítse az érdeklődő pedagógusok természettudományos ismereteit.
2024. Május 15. 08:14, szerda | Helyi
95. születésnapján köszöntötték György-Fazekas Péternét
György-Fazekas Péternét 95. születésnapján Pintér Szilárd polgármester is felköszöntötte.
2024. Május 13. 15:11, hétfő | Helyi
Hat tűzesethez és hat műszaki mentéshez vonultak Tolna vármegye tűzoltói a hétvégén
Kocsolán egy konyhai páraelszívó, Hőgyészen egy állatorvosi rendelőben bedugott fejlámpa töltője, míg Dombóváron és Bonyhádon egy-egy személyautó gyulladt ki.
2024. Május 10. 16:18, péntek | Helyi
A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” program helyi szakköreinek munkáiból nyílt kiállítás
Május 8-án nyílt meg a kiállítás a Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményben a Nemzeti Művelődési Intézet által indított: A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” országos program helyi szakköreinek munkáiból.