Hírek
2012. Szeptember 27. 08:18, csütörtök |
Helyi
Forrás: Dr. Kriston Vízi József
Felhívás egy népművész megidézésére
100 évvel ezelőtt született Balássy Gyula
Kedves Barátaink!
November 6-án ez évben is megrendezésre kerül a Dombóvár Kulturális Napja program, melynek középpontjában a 100 évvel ezelőtt született BALÁSSY GYULA emléke, pontosabban tevékenysége áll. Ő ugyan az erdélyi Olthévízen született (Brassó m., Erdély, ma Románia), de kalandos élete során előbb repülőtiszti képesítést nyert; volt műszaki ember, harcoló, majd hadifogoly katona, kitelepített nem kívánatos személy, stb.
Családja révén Dombóvárra került s itt teremtett nem csak egzisztenciát, hanem sajátos fafaragó iskolát is. 1960-ban Népi Iparművész, 1964-ben pedig Népművészet Mestere elismerésben részesült. A feljegyzések szerint sok irányú érdeklődésébe a fotózás és az amatőr filmezés is helyet kapott. Hagyatékának java részét leszármazói őrzik, de sok dombóvári családnál találhatók kisplasztikái, jellegzetes sakk-készletei is.
Tanítványai között szerepel(t) Bocz János, a Guszinger-dinasztia vagy Pantáék, Szalaiék; ügyes kezű férfiak és asszonyok egyaránt.
Mivel a Helytörténeti Múzeum kezdeményezésére, de több intézmény és szervezet (Székely Kör, Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége, Művelődési Ház Dombóvár) összefogásával szeretnénk a sokoldalú embert megidézni, kérjük, hogy ötleteitekkel, felajánlásaitokkal, információitokkal és jobbító tanácsaitokkal szíveskedjetek megtisztelni!
A facebook ereje mellett a muzeum.dombovar@gmail.com -ra (is) várjuk a jelzést, jelentkezést, készséges felajánlást!
Köszönettel:
Balássy Gyula Tisztelőinek Köre,
Dombóvár, 2012,
Kriston Vízi József
néprajzkutató, muzeológus
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 08:30, csütörtök | Helyi
Szakmai napot tartottak óvodapedagógusoknak a Szivárvány Óvodában
A támogatási program célja, hogy erősítse Tolna vármegye Zöld Óvodái közti kapcsolatot, segítse azok Zöld Óvodai szakmai tevékenységét, bővítse az érdeklődő pedagógusok természettudományos ismereteit.
2024. Május 15. 08:14, szerda | Helyi
95. születésnapján köszöntötték György-Fazekas Péternét
György-Fazekas Péternét 95. születésnapján Pintér Szilárd polgármester is felköszöntötte.
2024. Május 13. 15:11, hétfő | Helyi
Hat tűzesethez és hat műszaki mentéshez vonultak Tolna vármegye tűzoltói a hétvégén
Kocsolán egy konyhai páraelszívó, Hőgyészen egy állatorvosi rendelőben bedugott fejlámpa töltője, míg Dombóváron és Bonyhádon egy-egy személyautó gyulladt ki.
2024. Május 10. 16:18, péntek | Helyi
A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” program helyi szakköreinek munkáiból nyílt kiállítás
Május 8-án nyílt meg a kiállítás a Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményben a Nemzeti Művelődési Intézet által indított: A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” országos program helyi szakköreinek munkáiból.