„…, a Fiúnak és a…”

„Magyarország Alaptörvénye

(2011. április 25.)

Isten, áldd meg a magyart!

NEMZETI HITVALLÁS

MI, A MAGYAR NEMZET TAGJAI, az új évezred kezdetén, felelősséggel minden magyarért, kinyilvánítjuk az alábbiakat:

Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette. /…/

Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét. /…/

Ígérjük, hogy megőrizzük az elmúlt évszázad viharaiban részekre szakadt nemzetünk szellemi és lelki egységét. /…/

Vállaljuk, hogy örökségünket, egyedülálló nyelvünket, a magyar kultúrát, /…/ ápoljuk és megóvjuk. Felelősséget viselünk utódainkért, ezért anyagi, szellemi /…/ erőforrásaink gondos használatával védelmezzük az utánunk jövő nemzedékek életfeltételeit.

Hisszük, hogy nemzeti kultúránk gazdag hozzájárulás az európai egység sokszínűségéhez. /…/

Valljuk, hogy az emberi lét alapja az emberi méltóság.

Valljuk, hogy az egyéni szabadság csak másokkal együttműködve bontakozhat ki.

Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet, összetartozásunk alapvető értékei a hűség, a hit és a szeretet.

Valljuk, hogy a közösség erejének és minden ember becsületének alapja a munka, az emberi szellem teljesítménye.”

Felnőtté váló létemben a szülői mintához való igazodásban a több közül az egyik meghatározó élmény volt az egyik szilveszter éjfélje. Gimis, majd egyetemista koromban is néhányszor otthon voltam szüleimmel éjfélig, utána indultam el önállóan vagy éppen édesapámmal közösen a földijeimet vagy a szomszédságot újév-köszönteni.

Az egyik utolsó felemelő „bulizós emlékem” édesapámról. Másodéves egyetemista korom addig sikeres vizsgáit ünnepelve töltött meg egy-egy poharat a legfrissebben fejtett fehér borunkkal az újév alkalmából hármunkat is és engem is köszöntve éjfél előtt. Amikor az akkori „királyi tévé” pontosidő óráján a mutató az éjfélre ért, megszólalt a „Himnusz” vegyeskarban. Apámmal ekkor már álltunk teli pohárral a kézben a tévé előtt szüleim olajkályhával fűtött nappali és hálószobájában. Ő a tenor II-t énekelte, én édesanyámmal a mindenki által énekelt tenor I-et/ szopránt. Utána apa, anya és fiú koccintva „Boldog új évet!” kívántunk egymásnak, majd bezárva a házat én elindultam újév alkalmából köszönteni földijeimet a falusi szilveszteri bálban - egyedül. Ez volt még nem egy évvel nagyapám halála után a mi szilveszteri tréfálkozástól „Himnusz”-on át máskor nótázásig tartó családi keretünk az újév ünneplésére… Ők ekkor maradtak otthon, én meg furdalt lelkiismerettel indultam el…

Dombóvár, 2015. augusztus 22.

Kaszás Zoltán

tankerületi igazgató