Az Anyák napja előtti pénteken előadónk ezúttal Dr. Pappné Farkas Gabriella tanárnő, népművelő, a Magyar Kultúra Lovagja volt, akit elkísértek tanítványai, valamint az általa vezetett Székely Dalkör tagjai is.

Beköszöntésként a József Attila ÁMK növendékei gyermekszájba illő virágénekekkel kedveskedtek a Herbárium közönségének, majd vidáman futottak ki a teremből.
Élő virág mellett vagy helyett a népművészet virágai folyamatosan szépítik életünket: fába faragva, tűvel hímezve, bútorra festve, hímes tojásra viaszolva vagy éppen versbe, dalba írva.
A virágének a – magyar - népköltészetben az a lírai dal, melyben a szerelmesek jelképesen valamely virágnévvel illetik egymást. A szeretet, szerelem, vonzalom bújtatott kifejezésére szolgált olyan korokban, amikor árgus szemek védelmezték a fiatal lányok ártatlanságát, és a szemérem tiltotta bizonyos gondolatok kimondását.
A magyar nyelvű szerelmi költészet legkorábbi emlékét, a Soproni virágéneket 1490-ben jegyezték le, melyből csupán kétsornyi töredék maradt meg az utókornak. A népköltészet mellett a műfaj számos verse Balassi Bálint költészetéből ismert. A virágénekek egyik csoportja az udvarló dal, mely finom stílusban szól a kedveshez, míg a másik válfaja a latrikánus ének a ledér hölgyek kapcsolatait énekli meg nyersességgel. Ezeknek a daloknak több száz éven át a lejegyzését, terjesztését is tiltották, még a hallgatásáért, dúdolásáért is nyelvkiszaggatás, megkövezés, vagy legalábbis a nyilvános megszégyenítés, városból való kiűzetés járt…
A népköltészet legkedveltebb virágai: a viola és a rózsa. A „viola, violám!” gyakran a szeretett nő megszólítása, a szerénység, a hűség mintaképe. Nem véletlen, hogy az árvácska és az ibolya másik neve is a viola.
A rózsa a titoktartás és a szerelem virága, - a vörös rózsa történetéről Bártfai Attila tagtársunk (nyugalmazott kertészmérnök és egyben kiváló énekes) rövid, irodalmi részlettel kedveskedett a közönségnek.
Különösen gyakori a tulipán és a rozmaring is; a tulipán a nőiességet, a lángoló érzelmeket, a rozmaring a lányok tisztaságát, esküvőn az egymás iránti hűséget jelképezi.
A tárgyi művészetben is gyakran jelenik meg e két virág. Elsősorban nők számára készült tárgyakon: kelengyés (tulipános) ládán, munkaeszközökön, pl. mángorlón, mosósulykolókon ábrázolják. A rozmaring szerelmi ajándékok kedvelt motívuma.

A fehér liliom a lovagkor egyik legkedveltebb virága, a testi - lelki tisztaság jelképe. A szegfű a szeszélyesség és a komoly, asszonyi szerelem virága, a legmélyebb barátság szimbóluma.
Egy időben vagy más és más kultúrákban többféle virágnyelv volt használatban, így ugyanaz a virág többféle jelentést hordozhatott. Fontos tehát, hogy az egymásnak ily módon üzenők ugyanazt a virágnyelvet beszéljék a fatális félreértések elkerülésére.
Ma már szerencsére méltó helyére került a zeneirodalomban a virág-szimbolikát hordozó alkotások sora. Neves előadóművészek tolmácsolása mellett a gyermekdalok sorába is bekerült. A Dombóvári Székely Dalkör ünneplőbe öltözött tagjai persze inkább a felnőtt füleknek való, vidám-pajkos virágénekekkel zárták az összejövetelt. A vendégeknek végezetül Dr. Szőke Sándorné múzeumalapító mutatta be a nemrég felújított múzeum-kerti Életfát, amelyet a Dombóvári Városszépítők állíttattak Bocz János alkotásaként még 2006-ban s most az OTP helyi fiókjának támogatásával és Schnetz János keze nyomán frissült meg.
A Dombóvári Herbárium közössége továbbra is - minden hónap első péntek délutánján - szívesen várja az érdeklődőket, így legközelebb június 7-én lesz klubfoglalkozás.

Szöveg: Bordi Anna
Fotók: Kriston Vízi József