Városlista
2024. május 11, szombat - Ferenc

Hírek

2013. Augusztus 12. 13:29, hétfő | Belföld
Forrás: MTI

Lezárult a Dél-dunántúli régió idei legnagyobb értékű mellékút-felújítása

Lezárult a Dél-dunántúli régió idei legnagyobb értékű mellékút-felújítása

A Dél-dunántúli régió legnagyobb értékű mellékút-felújítása fejeződött be a Somogy megyei Kaposfő-Lábod összekötő út 15,2 kilométeres szakaszának átadásával - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel hétfőn.

Az európai színvonalúvá vált út felújítására kétmilliárd forintot meghaladó forrást használt fel a közútkezelő mint projektgazda - írta az úthálózatot üzemeltető társaság, amelynek számításai szerint ez közvetlenül közel ötezer ember életébe hoz érzékelhető, pozitív változást.
A közlemény szerint a 6616 jelű Kaposfő-Lábod összekötőút 15,2 kilométeres szakaszán felújították, részben kicserélték az útburkolatot és a padkát, felújították a buszmegállóhelyeket, valamint a vízelvezető rendszert és a mellékúton található egyik hidat, továbbá megtisztították az árkokat és kicserélték a sérült, illetve nehezen látható jelzőtáblákat is.
A beruházás az Európai Unió és a magyar állam mintegy 2,073 milliárd forintos támogatásából valósult meg az Új Széchenyi Terv Dél-dunántúli Operatív Programja keretében.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a Dél-dunántúli régióban 2013 végéig összesen 21,4 milliárd forint elnyert támogatásból mintegy 98 kilométernyi utat újít fel - áll a közleményben, mely szerint az Új Széchenyi Terv Regionális Operatív Programok keretében az idén országosan több mint 660 kilométernyi, régóta felújításra váró alsóbbrendű mellékút újul meg több mint 87 milliárd forintnyi európai uniós forrásból az Európai Unió és a magyar kormány támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 11. 07:00, szombat | Belföld

Magyar-kínai együttműködés a vasúti járműgyártás területén

Együttműködési megállapodást írt alá az Acemil Zrt. a világ egyik legnagyobb mozdony- és motorvonat-gyártójával, a kínai CRRC Zhuzhou Locomotive Co. Ltd.-vel - tájékoztatta a magyar társaság pénteken az MTI-t.

2024. Május 11. 06:58, szombat | Belföld

Átadták a felújított Igmándi Erődöt Komáromban

Komárom talán soha nem fejlődött akkora léptekkel, mint napjainkban, ezt példázza a frissen felújított Igmándi Erőd átadása is, amiben fontos szerepe volt a kölcsönös tiszteletre alapuló magyar-szlovák együttműködésnek is

2024. Május 10. 12:09, péntek | Belföld

KSH: 3,7 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak áprilisban, az egy évvel korábbi adatokhoz képest

Idén áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. Május 10. 12:06, péntek | Belföld

A KSH szerint olcsóbbak lettek az üzemanyagok itthon, a szomszédos országok áranál

Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 626, míg a régiós országokban 616 forint volt.