Hírek
2020. Március 21. 09:52, szombat |
Belföld
Forrás: mti
Már az Országgyűlés előtt a védekezésről szóló törvényjavaslat
A kormány nevében Varga Judit igazságügyi miniszter pénteken benyújtotta az Országgyűlésnek a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot – tájékoztatta az Igazságügyi Minisztérium péntek este az MTI-t.
Mint kiemelték: a kormány arra kéri minden parlamenti párt frakcióját, hogy támogassa a javaslatot.
Közleményük szerint a javaslat benyújtásával a kabinet célja, hogy a kormány által eddig meghozott intézkedéseket az Országgyűlés megerősítse, továbbá felhatalmazást adjon a kabinetnek további, a koronavírus elleni küzdelemhez szükséges intézkedések megtételére.
A járvány alatt – mint írták – biztosítani kell minden szükséges eszközt a lehető leghatékonyabb cselekvéshez, arra az esetre is, ha az Országgyűlés nem tudna a szokásos menetrendben ülésezni.
A járvány terjedésének lassítása és negatív hatásainak enyhítése érdekében a kormánynak továbbra is felelős döntéseket, adott esetben szokatlan és idegen korlátozásokat kell hoznia, amelyek betartása, az összefogás és a fegyelmezettség a legfontosabb feladatunk – tették hozzá.
Úgy fogalmaztak, a felelősség a parlamenti frakcióknál van: a törvényjavaslatról az Országgyűlés csak akkor dönthet, ha eltér a házszabálytól, amihez a parlamenti képviselők négyötödének támogatása szükséges.
A kormány ezért arra kér minden, a magyar emberek egészségéért felelősséget érző parlamenti pártot és képviselőt, hogy támogassák a házszabálytól való eltérést, és a lehető leghamarabb vegyék napirendre a törvényjavaslatot – áll az igazságügyi tárca közleményében.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 08. 15:10, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: a Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának
A Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának a következő évek globális fejlesztési stratégiájában - írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.
2024. Május 08. 10:19, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra
Egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra, egyre több magyar vállalat kereskedik kínai partnerekkel, nő a turisztikai forgalom és egyre több hallgatót fogadnak kölcsönösen egyetemeink
2024. Május 08. 10:16, szerda | Belföld
Zuhanórepülésben az ipari termelés
KSH: márciusban 10,4 százalékkal csökkent az ipari termelés.
2024. Május 08. 07:45, szerda | Belföld
OH: nem volt hibás a matematikaérettségi feladatlapja
Nem tartalmazott hibát a matematikaérettségi feladatlapja - tájékoztatta az Oktatási Hivatal (OH) kedden az MTI-t.