Hírek
2022. Október 26. 17:00, szerda | Helyi
Pár nap alatt két tolvaj is lebukott Dombóváron
Egyikük egy autót tört fel kétszer is egymás után, másikuk garázsokból próbált értékeket zsákmányolni.
Telefonon tett bejelentést egy nő a rendőrségre október 15-én, mert ismeretlen tettes kinyitotta a lezárt autóját, az utastérben kutatott, a kormány kábeleit kitépte és ellopta két kulcscsomóját is. Az ügyben szemlét tartottak a kollégák. Másnap ismét bejelentést tett a sértett, elmondta, hogy valaki megint kinyitotta az autóját, a holmiját szétdobálta, megpróbálta ellopni a rádiós magnót és ellopott egy újabb kulcscsomót is. A dombóvári kollégák széleskörű adatgyűjtésbe kezdtek, mely során egy idegen – napok óta a városban kószáló – férfire terelődött a gyanújuk, akit a parkoló közelében igazoltattak. Elszámoltatása, majd gyanúsítotti kihallgatása során a 38 éves ajkarendeki férfi elmondta, pár hete tartózkodik a városban, egy nő miatt érkezett, akivel rövid ideig együtt is lakott. Idő közben kapcsolatuk megromlott, így most nincs hol laknia, pénze sincs, ezért a városban kószál. Az autófeltöréseket elismerte, elmondása szerint pénz, vagy valami eladható érték után kutatott, de nem járt eredménnyel. A még nála lévő kulcsokat önként átadta.
Néhány nappal később egy megzavart betörőről tett bejelentést egy férfi, aki egy dombóvári társasház garázsaiból különböző értékeket készített össze az udvarra. Mivel megzavarták, távozott a rendőrség kiérkezése előtt. A megadott személyleírás alapján a dombóvári rendőrök rövidesen elfogták azt a 22 éves pócsai férfit, aki tettére nem tudott ésszerű magyarázatot adni. Elszámoltatása, majd gyanúsítotti kihallgatása során is elismerte, hogy egy ház padlására is bemászott, onnan egy mérőműszert tulajdonított el, majd több – nem zárt - garázsba is bement. A garázsokból különböző értékeket akart ellopni, de valaki észre vette, így elmenekült. Az ellopott műszert lefoglalták a kollégák a tolvaj autójából, így a kár megtérült. A férfi elmondta, korábban volt egy barátnője a városban, de szakítottak és ő ezt nem tudja feldolgozni, most is azért jött, hogy a nőt felkeresse. Míg próbálta telefonon elérni és bátorságot gyűjteni a találkozáshoz, teljesen megzavarodott. Idő közben az autójával árokba hajtott, aztán míg céltalanul bolyongott, kifogyott az üzemanyag is. Ezután pedig, zavarodottságában elkövette a lopásokat.
Az ügyek vizsgálata a Dombóvári Rendőrkapitányságon folytatódik tovább.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 15. 08:14, szerda | Helyi
95. születésnapján köszöntötték György-Fazekas Péternét
György-Fazekas Péternét 95. születésnapján Pintér Szilárd polgármester is felköszöntötte.
2024. Május 13. 15:11, hétfő | Helyi
Hat tűzesethez és hat műszaki mentéshez vonultak Tolna vármegye tűzoltói a hétvégén
Kocsolán egy konyhai páraelszívó, Hőgyészen egy állatorvosi rendelőben bedugott fejlámpa töltője, míg Dombóváron és Bonyhádon egy-egy személyautó gyulladt ki.
2024. Május 10. 16:18, péntek | Helyi
A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” program helyi szakköreinek munkáiból nyílt kiállítás
Május 8-án nyílt meg a kiállítás a Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményben a Nemzeti Művelődési Intézet által indított: A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” országos program helyi szakköreinek munkáiból.
2024. Május 09. 07:30, csütörtök | Helyi
Májusi áreső aranyat ér a dombóvári Electro4You üzletben!
Az akció időtartama: 2024.05.09-től 05.21-ig, illetve a készlet erejéig.