Városlista
2024. május 11, szombat - Ferenc

Hírek

2017. Augusztus 16. 08:17, szerda | Helyi
Forrás: http://www.dombomedia.hu

Zelcsényi Zsófia lett a második udvarhölgy

Zelcsényi Zsófia lett a második udvarhölgy

Debrecenben augusztus 11-én rendezték meg a Magyarok Világszépe Verseny idei döntőjét, melyen egy dombóvári lány is színpadra lépett.

Fásy Ádám 2016-ban indította útjára ezt a megmérettetést. A földkerekség minden tájáról azon hölgyek jelentkezését várta, akik igazoltan tudják bizonyítani magyar származásukat, valamint 17. életévüket betöltötték, de még nem idősebbek 27 esztendősnél.

A finálét másodjára is a „cívisvárosban bonyolították le, a többszáz jelentkezőből kiválasztott 17 hölgy a döntőt megelőzően egy hétig a balmazújvárosi Hotel Kamillában készült a versenyre.
A Nagyerdei Szabadtéri Színpadra lépő lányok között volt, aki az országhatáron túlról – Erdélyből és a Délvidékről – érkezett, de hazánk szinte mindegyik tájegysége képviseltette magát.

A tét nem volt kicsi, hiszen mindenki tudta, hogy a győztes 5000 euróval gazdagodik és az indiai Mumbaiban a „Miss Intercontinental” elnevezésű világversenyen képviselheti majd Magyarországot novemberben.
Műsort adott a helyi Csokonai Színház két művésze – Pintér Timi és Dánielffy Gergő –, Singh Viki énekes, a műsorvezetőként ugyancsak jeleskedő Bebe és egy karibi tánccsoport is.

A közönség már alig várta a szépséges lányokat. Ők aztán sokféle öltözetben mutatták meg magukat: láthatóak voltak falatnyi sortban, egyforma fehér-kék ruhában, magyaros viseletben, fantáziát megmozgató bikiniben és vöröslő koktélruhában.
Végül jött az eredményhirdetés. A második udvarhölgy címét a szépséges dombóvári Zelcsényi Zsófia érdemelte ki a zsűritől, az első udvarhölgy a szabadkai Cvijin Blanka lett. A koronát a közönség nagy ovációja közepette a debreceni Senánszky Flóra fejére tette Ary Petronella helyi önkormányzati képviselő és Fásy Ádám licenctulajdonos.

fotó: internet

Címkék: szépségverseny

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 10. 16:18, péntek | Helyi

A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” program helyi szakköreinek munkáiból nyílt kiállítás

Május 8-án nyílt meg a kiállítás a Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményben a Nemzeti Művelődési Intézet által indított: A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” országos program helyi szakköreinek munkáiból.

2024. Május 09. 07:30, csütörtök | Helyi

Májusi áreső aranyat ér a dombóvári Electro4You üzletben!

Az akció időtartama: 2024.05.09-től 05.21-ig, illetve a készlet erejéig.

2024. Május 08. 09:34, szerda | Helyi

Szúnyoggyérítést végeznek Dombóváron

Dombóvár területén földi úton történő szúnyoggyérítés kerül elvégzésre megelőzés céljából. Majd tervezetten egy hónapon belül megismétlésre kerül.

2024. Május 07. 08:24, kedd | Helyi

Dombóvár egyik legnagyobb sportolójára emlékeztek

Buzánszky Jenő 99 évvel ezelőtt, 1925. május 4-én született Újdombóváron.